Hírek

Gőték a Nagyberekben

Február végén, március elején telelő helyeikről a gőték elindulnak, hogy felkeressék a környékbeli, szaporodásra alkalmas, növényekkel sűrűn benőtt víztesteket.


Részletek

Fiatalok a természetvédelemben – idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok

Az Ifjú Kócsagőr Program 2024-ben már 11. alkalommal nyújt lehetőséget a természet iránt elkötelezett diákoknak. A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők aktívan bekapcsolódhassanak a hazai természetvédelembe, megismerjék és megértsék a jelenlegi természetvédelmi kihívásokat, miközben részt vesznek a természetvédelmi őrök mindennapi munkájában.


Részletek

Ébredező holtágak

Munkatársaink „A Mura-Dráva-Duna menti ártéri erdei élőhelyek megőrzése és helyreállítása”, 101113557 — LIFE22-NAT-AT-LIFE RESTORE for MDD nemzetközi projekt keretében megkezdték a vízpótlásra tervezett Mura-holtágak és az azokat övező ártéri erdők kétéltű- és hüllő fajkészletének felmérését.


Részletek

BX38 – egy érdekes halászsas vonulási adat

Tavaszi és őszi madárvonuláskor többször is láttunk már halászsast, a mostani megfigyelés azonban igazi ritkaság.


Részletek

Odúkihelyezés a Kis-Balaton–Nagyberek Tájegységben

A tavasz beköszöntével megkezdődik a madarak költési időszaka is, azonban sok területen (gyepek, legelők, szántók környezetében) hiányoznak az öreg és odvas fák, valamint a régi pajták, gazdasági épületek, melyek ideális költőhelyet biztosítanának odúlakó madaraink, egyes ragadozó madarak és bagolyfajaink számára.


Részletek

Felhívás – Csodabogyós-barlang bemutatóhely határozott idejű üzemeltetésére

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet


Részletek

Virágzik a leánykökörcsin Zalaegerszeg határában

Megkezdte virágzását hazánk egyik látványos, kora tavaszi vadvirága, a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis).


Részletek

Álláshirdetés – mezőgazdasági gépkezelő, traktoros fizikai munkás

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság állást hirdet mezőgazdasági gépkezelő, traktoros fizikai munkás feladatkör betöltésére (Káli-medence, Tapolcai-medence mezőgazdasági területek és a kapcsolódó telephelyek).


Részletek

Elindultak a békák

Az idő melegedésével a békák elindultak éves vándorlásukra.


Részletek

Meghirdették a Barlangok Hónapja programsorozatot

Tizedik alkalommal hirdeti meg a Barlangok Hónapja programsorozatot az Agrárminisztérium a Magyar Nemzeti Parkokkal együttműködve - ismertette az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára


Részletek

„Csókosok” lettek a gólyák, otthont teremtenek nekik a szakemberek

Megújult otthon várja a visszatérő gólyákat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugat-Zalai Tájegységében. A szakemberek javában munkálkodnak, hogy a gólyafészkek megfelelő állapotban várják vissza lakóikat.


Részletek

Tarkállik majd rét és legelő a Balaton körül

Hamarosan újabb gyepes élőhelyeket von haszonállatokkal való kezelés alá a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a működési területén.


Részletek

Megjelent 2024. évi minileporellónk

A bemutatóhelyek rövid leírását tartalmazó, zsebméretű kiadvány ingyenesen elérhető és pecsétgyűjtős kedvezménykuponként is funkcionál.


Részletek

Terelővadászat a Balaton-felvidéken

Igazgatóságunk a felsorolt vadászterületeken és időpontokban nagyvad terelővadászatot tart, kérjük a kedves látogatókat, hogy programjuk szervezése során ezt vegyék figyelembe, az érintett területet a megadott időpontban ne látogassák.


Részletek

Február másodika a Vizes Élőhelyek Világnapja

Több mint 50 éve, 1971-ben, ezen a napon írták alá Ramsar városában a vizes élőhelyek védelméről szóló megállapodást, amely a legrégebbi, jelenleg is aktív természetvédelmi egyezmény – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából megtartott rendezvényen, Tatán, pénteken.


Részletek

NYEREMÉNYJÁTÉK a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából

A jeles természetvédelmi naphoz kapcsolódó témájú totót állítottunk össze. Küldje be a megfejtést a versreka@bfnp.hu e-mail címre 2024. február 2. (péntek) 12.00 óráig!


Részletek

Felhívás - Erdőismereti Oktatóbázis és Kismesterségek Háza és Erdők Háza Bemutatóhely üzemeltetése 2024-01

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007.(X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet


Részletek

XXI. Országos Sasszinkron – Megszámlálták a ragadozó madarakat

A tavalyinál sokkal jobb eredményre számítanak Zalában azok a természetvédelmi szakemberek és önkéntes madarászok, akik részt vettek a január második hétvégéjén lezajlott monitoring programon, amelynek célja a hazai ragadozómadár állomány felmérése volt.


Részletek
Ugrás a tetejére